kereszténység történelmi kinyilatkoztatáson alapuló dogmatikus vallás. Alapítója, Jézus Krisztus a római uralom alatt élő zsidóság megváltót váró légkörében lépett fel i.sz. 30 körül. Jézus üzenetét elsősorban (de nem kizárólagosan) a zsidókhoz, Isten választott népéhez intézte. Tanítása beilleszkedett az ószövetségi kinyilatkoztatás kereteibe, de sok tekintetben forradalmasította, túllépte azt. Jézus a legfőbb parancsolatot az Isten és az embertárs iránti szeretetben határozta meg. Isten országának eljöttét hirdette és megváltást ígért a bűnbánóknak és a megtérőknek. A keresztények hite szerint Jézus nem egyszerűen Isten küldötte volt, hanem maga a világot üdvözítő, megtestesült Isten. A keresztények számára Krisztus az Isten által a patriarcháknak (ősatyáknak) megígért és a próféták által megjövendölt Messiás, Isten egyszülött fia, aki az emberiség megváltásáért öltött testet, hogy bűneikért szenvedjen, meghaljon, s az Ég haragját kiengesztelve, lehetővé tegye üdvözülésüket. Jézus Krisztus kereszthalála után harmadnapra feltámadt, negyven nap múlva felment a Mennybe, s pünkösdkor az apostolokhoz elküldte a Szentlelket, akik megerősödve hitben és bátorságban, előbb Jeruzsálemben, majd a távoli országokban is hirdetni kezdték Jézus tanításait. Az apostolok halálával a keresztény kinyilatkoztatás lezárult. A kereszténység első gyülekezetei az i.sz. I. század közepe táján keletkeztek Palesztinában, amelyek hamarosan egyházzá szerveződtek. A kereszténység ezt követően elterjedt az egész Római Birodalom területén, majd az idők folyamán különböző felekezetekre szakadt. A XI. században bekövetkezett egyházszakadás következtében nyugaton a katolikus (latin) egyház lett egyeduralkodóvá, keleten pedig az ortodox (keleti) egyházak szilárdultak meg. A XVI. században a polgári fejlődéssel egyidejűleg új, reformált, protestáns keresztény egyházak jöttek létre, majd később megjelentek ezek elágazásai is. A kereszténység világvallásként: világértelmezés (hit), magatartásmodell (erkölcs), istentiszteleti mód (liturgia) valamint szervezeti és közösségi forma (egyház). A kereszt, mint vallásos jelkép, Jézus Krisztus kereszthalálára emlékeztet. Krisztus szenvedésének, a bűn és halál feletti győzelmének szimbóluma. Mivel Jézus kereszthalállal váltotta meg az emberiséget, a kereszt jelenti Jézus halálának hitben való elfogadását is, amelynek szentségi megalapozása a keresztség. Ennek az életben való megnyilvánulása pedig, a megfeszített Jézus tanításainak követése.
A KERESZTÉNYSÉG ALAPTANÍTÁSA
A kereszténység lényege az Isten- és emberszeretet. Két legfőbb parancsolata: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből” és „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”. A keresztény istenfogalom szerint Istenben három személy van: Atya, Fiú és Szentlélek. Ő az egyetlen, öröktől fogva és mindörökké változatlanul, kizárólag önmagától létező, abszolút tökéletes lény, akitől minden függ. Személyes szellemi lény, aki mindenütt jelenvaló, mindentudó és mindenható. Végtelen tökéletességéből fakadó szeretetéből teremtette a világot, amit jóságával, bölcsességével és hatalmával irányít. Az embert Isten „saját képmására” teremtette. Ádám – az emberiség ősapja – azonban megszegte Isten parancsát így el kellett hagynia eredeti lakhelyét, a Paradicsomot. A keresztények hite szerint ezért minden ember eredendően bűnös, és mindenkire ítélet vár. Az egyedüli kiutat Isten kegyelmének elfogadása jelenti, az ember ugyanis nem képes pusztán önerejéből üdvözülni. Isten azzal, hogy Krisztusként emberré lett, helyreállította a bűnbeeséssel megzavart üdvrendet: megváltotta az emberiséget a bűntől és annak büntetésétől, az örök kárhozattól. A Krisztusba vetett hit tehát az egyedüli lehetőség arra, hogy valaki elnyerje az üdvösséget. Az egyház életébe való bekapcsolódás a szentségeken keresztül történik. A keresztségben megszentelő kegyelem által a megkeresztelt új életre születik és tagja lesz az egyháznak, amely Krisztus testét jelképezi. A keresztény egyház legfőbb szentsége az eucharisztia (a szentáldozás), melyet Krisztus kínszenvedésének előestéjén, az „utolsó vacsorán” mutatott be. Ez az Isten és az ember közötti új szövetség megpecsételése. Isten az anyagi világon kívül szellemvilágot is teremtett. Az angyalok szolgáló szellemként Isten akaratát hajtják végre. Egy részük azonban gőgtől elvakultan a Sátán vezetésével elfordult Istentől, ők a gonosz szellemek (ördögök), akik az embereket kísértésekbe viszik és bűnökre csábítják. A keresztény tanítás szerint a lélek a halál után elkövetett tetteinek megfelelően elnyeri méltó jutalmát vagy büntetését. Az igazak örök életre mennek, a bűnösök pedig a pokolba kerülnek. Egyes keresztény felekezetek szerint azok, akiknek halálukkor bocsánatos bűnük volt, a „tisztítótűzbe” (purgatórium) kerülnek, hogy ott szenvedéseik révén megtisztuljanak. Az idők végezetén Isten feltámasztja majd a halottakat, a lélek ismét egyesül korábbi testével és eljön az utolsó ítélet napja. A világ vége szoros összefüggésben áll Jézus Krisztus dicsőséges második eljövetelével, a paruziával. A régi világ megszűnik, és egy új világ kezdődik, melyben Isten uralkodása alatt igazság, szeretet és béke lesz a Földön.
ADVENTISTA
Az adventisták a Jézus Krisztus második, végső eljövetelét váró és hirdető keresztény gyülekezet. William Miller és Ellen White alapította Amerikában a XIX. század folyamán. A baptista egyházból kiválva azt hirdették, hogy 1844-ben következik be a világ vége, vagyis Krisztus második eljövetele. Miután e jóslatuk nem vált valóra, a gyülekezet egy része újjászerveződött. Legjelentősebb csoportjuk a vasárnap helyett a szombatot tekinti az ünneplés és a pihenés napjának, mert az Ószövetség szerint a „hetedik napot” kell az Úrnak szentelni. Innen a hetednapos adventisták felekezetének elnevezése. Az adventisták hisznek a Biblia tekintélyében és a sugalmazásban, valamint abban, hogy csak a Jézus Krisztusba vetett hit által lehet üdvözülni, és elérni az örök életet. Csak felnőtteket keresztelnek, bemerítéssel. Az úrvacsorát két szín alatt végzik évente négyszer, amelyet mindig megelőz a lábmosás szertartása. A szombat az istentisztelet és a pihenés napja. Összejöveteleiket egy arra a célra felszentelt, egyszerű teremben tartják. A falakat csak bibliai idézetek díszíthetik. A szertartás a Biblia olvasásából, prédikációból, éneklésből és tapasztalatcseréből áll. Lelkészeik, misszionáriusaik rendkívül jól képzettek, lelkesek, áldozatkészek és tevékenyek. Az adventista egyház nagy figyelmet fordít a társadalmi jólét előmozdítására. A hívek hatalmas anyagi áldozatokat hoznak, jövedelmük 10%-át adományozzák egyházuk javára. Számos missziót, kórházat, iskolát, helyi és nemzetközi szervezetet tartanak fenn. Minden hívő kötelessége az aktív missziós tevékenység. A világ szinte valamennyi országában szervezett térítőmunka folyik. Különösen az Egyesült Államokban erősek. Az adventista csoportok egységes világszervezetet alkotnak, végső testületük az Adventista Világszövetség.
ANGLIKÁN
Az anglikán egyház, az angliai reformáció nyomán kialakult nemzeti egyház. Mivel a pápa nem volt hajlandó elválasztani VIII. Henriket feleségétől, Aragóniai Katalintól, a király elkezdte támogatni hazájában a reformációt. Megszakította a kapcsolatot a pápasággal, s 1534-ben parlamenti határozattal önmagát nyilvánította az anglikán egyház fejének, mellyel államegyházat alapított. Angliában 1547-ben bevezették a kálvinista hitvallást, a két szín alatti áldozást, s eltörölték a papi nőtlenséget. Változtattak a templomi szertartásokon, és a képeket eltávolították onnan. Ezt követően az anglikán egyház liturgiájában és szervezetében római katolikus, tanításában és hitrendszerében kálvinista jellegű lett. Az 1571-ben kiadott 39 cikkelyből álló Anglikán Hitvallás tézisei máig érvényesek. Az anglikánok csak a keresztség és az úrvacsora szentségét fogadják el. Elvetik a misét, a tisztítótűz létét, a szentek tiszteletét, a pápa primátusát. Vallják, hogy egyedül a hit üdvözít és a Bibliát tekintik egyedüli hitforrásnak. A hagyományt csak abban az esetben fogadják el, ha nem mond ellent a Szentírásnak. Nem fogadják el a kálvini eleve elrendelés tanát, mivel szerintük reménytelenséggel töltené el az embereket, vallják viszont a kegyelemre való kiválasztottság elvét. Az egyházi hierarchia megtartotta a katolikus egyházra jellemző püspöki felépítést. Az érsekeket és a püspököket az uralkodó, mint az egyház feje nevezi ki. Az anglikán egyház prímása, lelki vezetője a canterburyi érsek. A reformáció idején az anglikán egyházban is megszűntek a szerzetesrendek, mára azonban már számos anglikán férfi és női szerzetesrend működik. A legtöbb anglikán egyházban ma már nőket is pappá szentelnek. Az anglikán egyházon belül két fő irányzat alakult ki. A magas egyház (High Church) dogmáiban és szertartásaiban egyre jobban közelített a katolikusokhoz. A reformáció előtti kereszténységgel való kapcsolatot hangsúlyozza. Mind a két szentséget elismerik. Szerintük az egyháznak fontos szerepe van az emberek üdvözülésében. A másik, az ún. alacsony egyház (Low Church) határozottan pápaellenes, és szertartásaiban is protestáns, bár nem mereven kálvinista, s a Szentírást tartja a legfontosabbnak. Ebből az irányzatból szakadt ki a XVIII. század végén a metodista egyház
BAPTISTA
A baptisták az anabaptizmusra (újra keresztelés) visszavezethető protestáns vallási felekezet. Az első baptista gyülekezetet holland emigránsok és angol puritánok alapították a XVII. század elején. Hamarosan elterjedt és megerősödött Hollandiában, Angliában és az Egyesült Államokban, fő elterjedési területük az angolszász országok. A baptista egyházban a közösségek felnőtt tagjai alámerítkezéssel keresztelkednek meg. A kálvini megigazulási tant vallják, vagyis hogy „egyedül a hit üdvözít”. A baptisták az úrvacsorát Krisztus halálára emlékeztető ünnepi megemlékezésként minden hónap első vasárnapján kiszolgáltatják. A megváltásról azt vallják, hogy mindenki, aki igazán hisz Krisztusban, mint személyes Megváltójában, üdvözül, a papok vagy az egyház közbenjárása nélkül. Istentiszteletüknek nincs előírt liturgiája, de nagy szerepet játszik benne a gyülekezeti énekkar. Az istentiszteletek, vallásos összejövetelek látogatását jobban megkövetelik, mint a történelmi egyházak. A válást Isten igéje alapján megengedhetetlennek tartják. Baptista felfogás szerint minden egyháztag és hitvalló keresztény egy-egy evangélista. Szóban, cselekedetben és magatartásban köteles bizonyságot tenni a hitről és másokat is megnyerni annak elfogadására. A baptista gyülekezethez tartoznak a bemerítésben részesült tagokon kívül, azok kiskorú családtagjai és a „törekvők”, azaz olyan meg nem kereszteltek, akik rendszeresen részt vesznek az istentiszteleteken. Minden helyi baptista egyház teljesen független a többitől.
EVANGÉLISTÁK
Az evangélikus egyház a reformáció lutheri irányzatának talaján szerveződött vallási közösség. Luther kezdettől fogva az evangélium szellemében akarta az egyházat megújítani, amely szerinte eltávolodott a Szentírástól. Ő maga ajánlotta az „evangélikus” nevet, mely hivatalosan először az 1663-ban megtartott regensburgi zsinaton hangzott el. Az evangélikusok hitelveikben, szervezetükben az Ágostai hitvallás, Luther Kis- és Nagykátéja és a Schmalkaldeni cikkek elveit követik, elfogadván az Istenről, Szentháromságról, Jézus Krisztusról szóló általános keresztény hitelveket. Elvetik Mária és a szentek kultuszát, a szerzetesi és a papi fogadalmakat, a miseáldozatot, a tisztítótűzről való tanítást, a római egyház csalatkozhatatlan és egyedül üdvözítő voltát, a pápa és a püspökök főhatóságát. Az evangélikus egyház csak két szentséget ismer el: a keresztséget és az úrvacsorát. A lutheránusok az igehirdetést és a szentségeket egyformán fontosnak tartják, és nagy súlyt fektetnek a tiszta evangélium hirdetésére és a szentségek helyes kiszolgáltatására. Luther tagadta, hogy a misében a kenyér és bor átváltozik Krisztus testévé és vérévé, de hitt abban, hogy a Megváltó valóságosan jelen van az úrvacsora kiszolgáltatásakor. Luther követői egyszerűbb, dísztelenebb templomokban tartják istentiszteleteiket. Úgy gondolják, a sok kép és szobor elvonja a figyelmet a prédikációtól. Az evangélikus felfogás szerint csak a bűne miatt juthat az ember a kárhozatra. Az üdvösség pedig kizárólag Isten kegyelméből fakad. Az ember saját tettei révén nem üdvözülhet, csak a kegyelem révén, amelyet a hit által nyerhet el. Luther szerint a hit és az egyház kérdéseiben a Biblia a legfőbb tekintély.
JEHOVA TANÚI
A Jehova tanúi vallási mozgalmat Charles T. Russel, amerikai kereskedő alapította 1874-ben. Nevüket Ézsaiás könyvéből származtatják: „Ti vagytok a tanúim – mondja az Úr”. Szerintük a Biblia komoly tanulmányozása alapján kimutatható, hogy elérkezett Jézus Krisztus második eljövetelének és ezeréves uralmának az időpontja. A mozgalom hirdeti a Sátán által uralt bűnös világ hamarosan bekövetkező összeomlását. Elvetik a Szentháromság és a lélek halhatatlanságának tanát, de hisznek a halottak feltámadásában. Tanításuk tulajdonképpen az unitarizmus fundamentalista változata – Krisztus szerintük nem Isten, a Szentlélek pedig „Isten ereje” -, amelynek központi eleme a hamarosan bekövetkező világvége várása és hirdetése. Feladatuknak tartják, hogy figyelmeztessék az emberiséget: csak az élheti túl az Isten és a Sátán küzdelmét jelentő világvégét, s részesülhet az örök életben, aki csatlakozik a Jehova tanúihoz. Hitük szerint Isten kiválaszt közülük 144.000 lelket, akik majdan együtt fognak uralkodni Krisztussal, az Égi Királyságban. Ők azok, akik az Emlékezés napján, Jehova tanúinak egyetlen vallási ünnepén évente magukhoz vehetik a kovásztalan kenyeret és a bort. Minden tanúnak kötelessége misszionáriussá válni, térítő munkát végezni. Az igen aktív térítő mozgalom hatására a Jehova tanúi az utóbbi fél évszázadban világszerte elterjedt felekezetté vált.
KATOLIKUS
A római katolikus egyház, a kereszténység nyugati-latin ága, tagjai azok a keresztények, akik elfogadják a római pápa és a hierarchikus rendbe szervezett papság vezetését és az egyház tévedhetetlennek minősített tanításait. Ezeket a hittételeket a pápa és a püspökökből álló Egyházi Tanítóhivatal állapítja meg. A kinyilatkoztatás egyenértékű forrásának tekintik a Szentírás mellett az apostolok, az egyházatyák és a zsinati határozatok által az utókorra hagyományozott tradíciót is (szenthagyomány). A római egyház hittételeinek legfontosabb elemei: a Szentháromságról, a teremtésről, az eredeti bűnről, Jézus Krisztus megváltó és egyházalapító szerepéről, Mária tiszteletéről szóló tanítások. A katolikusok hite szerint az egyházat maga Jézus Krisztus alapította, azzal a céllal, hogy üdvözítő művének folytatója legyen. Minden megkeresztelt hívő tagja az egyháznak, „Krisztus misztikus testének”, és egyformán örök életre van hivatva, csak a szerepek és a karizmák (kegyelmi ajándékok) különbözőek. A katolikus egyházban megkülönböztetik a szolgáló papságot és a laikus (világi) híveket. Ezt a felosztást Jézustól származtatják. Ő választotta ki és ruházta fel különleges hatalommal a tizenkét apostolt, hogy egyháza tagjait vezessék; törvényhozó hatalmat adományozott nekik, és Pétert a többiek fölé emelve megvetette a pápai szolgálat alapját. Katolikus felfogás szerint a mai püspökök az apostolok jog szerinti utódai, az apostolokra ruházott joghatósági és szentségi hatalom birtokosai. A katolikus egyház csúcsán a pápa áll, mint az egész egyház legfőbb tanítója és kormányzója. Az egyes egyházközségek élén a püspök által felszentelt papok állnak. Ők mutatják be a templomokban a szentmise áldozatot, és lelkipásztori teendőket végeznek, kiszolgáltatják a szentségeket. Az istentiszteletek (szentmise) középpontjában az eucharisztia, az áldozat, Krisztus valóságos jelenléte áll. A katolikus hit szerint a gyónás, azaz a bűnök megvallása által a pap föloldozást adhat, azaz Isten helyett megbocsáthatja a bűnöket. A katolikus egyház fontos intézménye a szerzetesség. A szerzetesek követni akarják Krisztust az Istennek való teljes önátadás által. Hogy ezt elérjék, le kell mondaniuk az anyagi javakról (szegénység), a családi boldogságról (szüzesség, tisztaság), és a saját akaratról (engedelmesség). Az egyházban többféle szerzetesrend van. A férfi szerzetesek mellett a katolikus egyházban női rendek is működnek (apácák). A keleti szertartású katolikus egyházak többségükben a XVI. századtól kezdve szakadtak ki az ortodox egyházakból, és csatlakoztak a római egyházhoz. A pápát elismerték legfőbb egyházi hatalomnak, de megőrizték ősi liturgiájukat, sajátos intézményeiket, ősi hagyományaikat (pl. nős férfiakat is pappá szentelnek). A keleti katolikus egyházak közül szertartásuk alapján megkülönböztetnek bizánci (görög), alexandriai, antiochiai, örmény és káld katolikusokat.
METODISTA
Az anglikán egyházból a XVIII. században kivált metodisták vallási irányzatát John Wesley alapította. Elnevezésük a görög methodosz (rendszer) szóból származik. A metodisták a közösség által ellenőrzött szigorú életvitelt folytatnak. Nagy hangsúlyt fektetnek híveik személyes megtérésére. A gyermekkeresztséget a gyülekezet előtti bemutatással helyettesítik, s csak a személyes hitüket megvalló, felnőtteket keresztelik meg. A vallás belső megtapasztalására, a megtérés drámai átélésére és a szent életgyakorlatra helyezik a hangsúlyt. Elvetik a predesztinációt, az eleve elrendelés tanát. Az üdvösséget nem Isten kegyelméből, hanem az ember hitétől és jó szándékától teszik függővé. Az úrvacsorát a Krisztus halála általi megváltás szentségének tartják, annak a szeretetnek a jeleként, amit a keresztényeknek meg kell mutatniuk egymás között. Nem tekintik feladatuknak más keresztény egyházak tagjainak megnyerését a maguk számára, szerintük ugyanis nem áttérésre, hanem megértésre van szükség. Az üdvösség szempontjából nem az a lényeges, hogy ki milyen felekezet tagja, hanem hogy milyen viszonyban van Jézus Krisztussal. A hit egyedüli forrásának a Bibliát tartják. A gyülekezetek többnyire 12-20 fős kisebb közösségeket alkotnak a Biblia tanulmányozására. A gyülekezetbe való felvételt próbaidő előzi meg. Felvételkor a tagok fogadalmat tesznek, a méltatlanokat kizárják maguk közül. Több gyülekezetnek van egy-egy teológiailag képzett lelkésze, de vannak helyi, nem főfoglalkozású lelkészek is. Istentiszteletük egyszerű éneklésből, bibliaolvasásból és prédikációból áll. A metodisták általában a társadalmi reformok és a szociális igazságosság elkötelezettjei. A metodista egyház a brit szigeteken és az angolszász országokban terjedt el elsősorban.
MORMON
A „Jézus Krisztus Utolsó Napok Szentjeinek Egyháza” Joseph Smith által 1830-ban alapított amerikai vallási közösség. Tanításuk alapja a hitük szerint Krisztus utáni IV. században Amerikában élt zsidó próféta, Moroni írásait tartalmazó aranytábláknak, egy angyal segítségével Smith által lefordított szövege, a Mormon könyve. Hitük az ószövetségi zsidóság és egyfajta kereszténység ötvözete. A Mormon könyve szerint anyag, energia, értelem, intelligencia öröktől fogva van. Az anyagba a Szentlélek visz értelmet. Az ember Isten szellemgyermeke. Létezett, még mielőtt testet öltött volna, és létezni fog, halála után is. A mormon vallás küldetése, hogy elvezesse a tévelygőket az „igaz Istenhez”. Ennek módjai: a térítés, ami minden mormon kötelessége, és a minél bőségesebb gyermekáldás, amelynek érdekében eredetileg engedélyezve volt a többnejűség. Üdvtanuk nem túlvilági irányítottságú, hanem az evilági létre összpontosít. Mint kiválasztott nép, a Földön akarja megvalósítani Isten királyságát, Jézus országát, az „új Jeruzsálemet”. Szerintük a kiválasztott föld Amerika. A mormonok Krisztus eljövetelét és az utolsó ítéletet várják. Három különálló isteni személyben hisznek: Istenben (aki az örök Atya), fiában, Jézus Krisztusban (aki a feltámadott lét), és a Szentlélekben (aki a lelki lét). Elvetik tehát az egylényegű Szentháromságot. Krisztus mellett szenteket is tisztelnek. Joseph Smith-t szent prófétának, a Bibliát és a Mormon könyvét szentírásnak tartják. Felnőtt-keresztelést végeznek, alámerítéssel, mely után a hívők kézrátétellel rögtön megkapják a Szentlelket. A mormonok gyónnak és úrvacsorát is tartanak, amelyhez kenyeret és vizet használnak. Istentiszteletük hasonló a protestáns ájtatossági formákhoz. Tagadják az eredendő bűn katolikus értelmezését. Felfogásuk szerint Ádám bűne nem száll át utódaira, és nem hisznek az eleve elrendelésben sem. A mormonok tiltják az alkohol, dohány és élvezeti cikkek fogyasztását. Egyházuk hierarchikus felépítésű, melynek élén egy próféta áll, akinek az a feladata, hogy Krisztustól kapott kinyilatkoztatások alapján közvetítse Isten akaratát. A próféta mellett egy 12 tagú testület, az apostoli tanács áll. A hívek az egyház vezetőségének teljes engedelmességgel tartoznak. Jövedelmük tíz százalékát az egyház támogatására adják. Az amerikaiak kezdetben kevés megértést tanusítottak a mormon vallás iránt. Az alapító erőszakos halála után és híveinek üldözése miatt utódja Brigham Young vezetésével a mormonok a keleti államokból a mai Utah lakatlan vidékére települtek és gyönyörű várost építettek Salt Lake City néven, ahol káprázatos templomot is emeltek. Hitük szerint Jézus majd ebben fogja kimondani az utolsó ítéletet az emberek felett.
ORTODOX
Az 1054. évi egyházszakadás után azok a keleti egyházak, amelyek elfogadták a bizánci hagyományokat és a konstantinápolyi pátriárcha vezetését, nemzeti keretekben önálló egyházakká szerveződtek. Ezeknek az ún. autokefál egyházaknak saját vezetőik az egymástól teljesen független patriarchák. Az autokefál egyházak élén a négy ősi patriarkátus áll: a konstantinápolyi, az antiochiai (damaszkuszi), az alexandriai és a jeruzsálemi. Az azonos jogú autokefál egyházak közül csak tiszteletbeli elsőségével emelkedik ki a konstantinápolyi patriarkátus. A világ ortodox egyházainak egységét a közös kánonjog, a dogmarendszer, a hitvallás, és a szertartásrend biztosítja. Valamennyi ortodox egyház az első ökumenikus zsinat által megfogalmazott tanítások alapján áll. Sok tanításban megegyeznek a római egyházzal, de nem fogadják el a pápa vezető szerepét és tévedhetetlenségét. Nagyobb hangsúlyt kapott viszont a Szentháromság és a húsvét jelentősége náluk. A papok felszentelésük előtt megnősülhetnek. Püspöki tisztséget azonban csak nőtlen pap tölthet be. A szerzetességnek az ortodoxiában is igen fontos szerepe van. Istentiszteleteiket nemzeti nyelven tartják és az oltáriszentséget (úrvacsorát) is két szín alatt (kenyér és bor) szolgáltatják ki. Az istentiszteletek legfontosabb része az eucharisztia. Az egész kultusz igen gazdag, külső formáinak aprólékos megtartására nagy gondot fordítanak. Különleges sajátosság a szentképek tisztelete. Az ikonokra, amelyek általában Krisztust, Szűz Máriát, a szenteket, vagy bibliai jeleneteket ábrázolnak, úgy tekintenek, mint az isteni kinyilatkoztatás egy-egy részletére. Az ikonon keresztül magához Istenhez imádkoznak. A hitéletben fontos szerepet tölt be a szentek és az ereklyék tisztelete. A szentek élén Szűz Mária áll, Isten anyja, a férfi szentek között Szent Miklós örvend különös tiszteletnek. A szentek képeit és ereklyéit csodatevőnek tartják, ezek felkeresése zarándokok úticélja. Az ortodox templomokban általában csak egy oltár van, amely mindig az Úrnak van szentelve. Jellemző a szentkép-fal (ikonosztaszion), amely az oltárteret és a többi, csak papok által megközelíthető templom-térségeket választja el azoktól, amelyekbe a világiak is beléphetnek. Az ortodox egyházban a Julianus-naptár van használatban, ezért a dátumhoz kötött ünnepeik 13 nappal később vannak, mint a Gergely-naptárt használó keresztény egyházakban. Az ortodoxia missziós tevékenysége a IX. erősödött meg. Mára a legnépesebb ortodox közösség az orosz egyház, aki a bizánci birodalom bukása óta az ortodox világ legfőbb pártfogójának tartja magát. Az orosz ortodox egyházat 988-ban alapították, patriarkátusa (Moszkva) 1589 óta áll fenn. 1721-ben I. Péter cár megszüntette, 1917-ben azonban ismét visszaállították.
PÜNKÖSDISTA
A pünkösdisták az Egyesült Államokban a XIX. század végén a baptista és metodista irányzatokból kivált keresztény vallási közösség. A pünkösdiek mindig megőrizték mozgalom jellegüket. „Ökumenikus ébredésnek” tartják magukat, és azt vallják, hogy a kereszténységen belüli dogmatikus korlátokat csak a Szentlélek munkája segítségével lehet leküzdeni. A különböző pünkösdi csoportokat a Szentlélek különleges megnyilvánulásának az elismerése és az őskeresztény karizmák (kegyelmi ajándékok) megjelenítése kapcsolja össze. A pünkösdisták szigorúan tartják magukat az Újszövetség tanításához. Az „Apostolok cselekedetei” elbeszélését a Szentlélek érkezéséről és a Lélek adományaiból fakadó karizmákról szó szerint fogadják el. Ilyenek a betegek gyógyítása, a nyelveken szólás és a csodatévő képesség. A felnőttek bemerítés általi megkeresztelését gyakorolják. Másik fő szertartásuk az úrvacsora, amelyet vasárnaponként tartanak meg. Hetente két-három istentiszteletet tartanak, bibliaórákra és közös imádkozásra jönnek össze. Összejöveteleik érdekessége a spontán megnyilvánulás, a „nyelveken beszélés”. Az istentisztelet általában lelkes és szenvedélyes hangulatú: közös énekléssel, a Lélek közvetlen sugallatából fakadó prédikációkkal, jövendölésekkel, megtérések és kézrátétellel történő gyógyulások elbeszélésével zajlik. A XX. század elején a pünkösdi mozgalom gyorsan elterjedt Észak-Amerikában majd hamarosan Európában is.
REFORMÁTUS
A református egyház a reformáció svájci (Kálvin, Zwingli) irányzatának alapján kialakult vallási közösség. Hitelveiben, szervezeti rendjében a II. Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté tanítását követi. Ennek alaptételei: a megigazulásról szóló tanítás („egyedül a hit üdvözít”), és a Bibliáról mint a hit egyedüli forrásáról szóló tanítás. A református egyház elveti az egyházi tanítóhivatalt, a pápai primátust és a tévedhetetlenséget, a misét, valamint Mária és a szentek tiszteletét. Két szentséget ismer el, a keresztséget és az úrvacsorát. Az oltáriszentségben csak Jézusra, az utolsó vacsorára, és az ő megváltói önfeláldozására emlékeznek. Tagadják Krisztus reális jelenlétét a kenyér és a bor színében. Kálvin szerint a hívek csak lelkileg egyesülnek Jézussal az úrvacsorában. Nincs tehát szó miseáldozatról és átlényegülésről az istentiszteleten. Az igehirdetés áll a népnyelven történő istentisztelet központjában. A református felfogás mereven ragaszkodik a tízparancsolat rendelkezéséhez, amely megtiltotta Isten emberi, földi alakban való ábrázolását. Ezt a felfogást kiterjesztették a Szentháromság másik két személyére, a Fiúra és a Szentlélekre is. Szűz Mária és a szentek kultuszát Kálvin elvetette, így az ő szobraik, képeik sem kaphattak helyet a református templomokban. Ezek belseje ezért nagyon egyszerű, szinte teljesen dísztelen. Nincsen oltár sem ezekben a templomokban, mivel nincs szó miseáldozatról. Az úrvacsora két szín alatt, kenyér és bor kiszolgáltatásával történik. Az ehhez szükséges asztal az ún. „úrasztala”. A református istentiszteletet a puritán egyszerűség jellemzi. Az istentisztelet imádságból, zsoltár-éneklésből, prédikációból és úrvacsora-osztásból áll. A református tanítás szerint egyedül a „hit által, kegyelemből” van üdvözülés. Legjellemzőbb tételük az abszolút predesztinációról, az eleve elrendelésről szól, amely szerint Isten, tekintet nélkül az ember érdemeire vagy bűneire, egyeseket eleve az üdvösségre, másokat eleve kárhozatra rendelt. A reformátusok az egyetemes papság elvét vallják, vagyis minden hívő papnak számít. Az egyházszervezetre a demokratikusan megválasztott presbiteri rendszer jellemző, mellyel a világiakat is bevonják az egyházkormányzásba.
UNITÁRIUS
Az unitáriusok a reformáció alapján keletkezett protestáns felekezet. Legfontosabb hittételük Isten egysége, ezért tagadják a Szentháromságot és Krisztus istenségét. Elvetik az eredendő bűn és az eleve elrendelés tanait is. Ez a felfogás – amelyet az észak-itáliai Socinus Lallius fogalmazott meg először – élesen szembekerült a római katolikus egyházzal, valamint Luthernak és Kálvinnak a tanításával is. Az unitáriusok nem fogadják el az egyedül a Krisztusba vetett hit által való megigazulás, üdvözülés tételét. Krisztust ugyanakkor, mint példamutató, nagy tanítót tisztelik, ezért keresztényeknek vallják magukat. Szerintük a keresztény ember hivatása az, hogy az Istentől kapott lelki tehetségekkel valósítsa meg Isten országát a földi életben. Az ember, mint Isten gyermeke, képes ennek megvalósítására, mert Isten példát mutatott rá a názáreti Jézus élete által. Mind a katolikusok, mind a protestánsok üldözték a „Szentháromságtagadó” unitáriusokat. Ezért el kellett menekülniük Olaszországból, de sikerült egyházközösségeket szervezniük Svájcban, majd Lengyelországban és Erdélyben is. Az új hit legfőbb erdélyi terjesztője Blandrata György és Dávid Ferenc volt. Dávid Ferenc tette az unitariánizmust a korabeli Erdély legerősebb vallásává. Később azonban az unitáriusokat Erdélyben is üldözni kezdték és visszaszorították. A XVIII. század óta gyülekezeteik szerveződtek Angliában és az Egyesült Államokban is. Az egyház szervezete a református zsinat-presbiteri elvhez hasonlóan épül fel, a helyi gyülekezet azonban teljes önkormányzatot élvez minden kérdésben.