A filozófia az i. e. 6. században jelenik meg a görög földön. A görög filozófia első korszakának (i. e. 65. sz.) neve: preszokratikus (Szókratész előtti) filozófia. Műveik nem maradtak fenn teljes formájukban. Nevüket, tanításukat, műveik címét és az ezekből származó számos idézetet későbbi írásokból ismerjük. E későbbi az i. e. 4. és i. sz. 6. század között íródott műveket a preszokratikus filozófia forrásainak nevezzük. Legfontosabb forrásaink, Arisztotelesznek és tanítányainak művei.
A forrásoknak a preszokratikus tanításokra vonatkozó közlései a testimoniumok (latin:tanúságtétel), a korai filozófusok saját szavait őrző idézetek a fragmentumok (latin:töredék).
A testimonimokat és fragmentumokat két német tudós gyűjtötte össze és rendszerezte. (A gyűjtemény 83 filozófus munkáit rendszerezi.) Minden fejezet két részre oszlik: az A -val jelölt rész közli a filozófusra vonatkozó testimoniumokat, a B-vel jelölt rész pedig a fragmentumokat. Minden testimoniumnak és fragmentumnak száma van.
A korszak filozófiai műfajai:
● rövid értekezés
● aforizma
● tanköltemény
● hosszabb értekezés
Valószínű, hogy csak élőszóban tanítottak.
MILÉTOSZI ISKOLA:
Milétosz az anatóliai parton elterülő kisváros Szamosz szigetétől délre, a Kr. e. VII. és VI. században Iónia legfontosabb városa volt, és mintegy kapuként állt a görög világ és a perzsa birodalom között (ami később a vesztét okozta). A milétosziak az idők folyamán többnyire állandó lüdiai megszállás alatt álltak egészen Kr. e. VII. századig, amikor szövetséget kötöttek egymással. A lüdiaiak jelenléte pozitívan hatott a milétoszi tudományok fejlődésére, a velük kötött szövetség vitte közelebb őket a babiloni és az egyiptomi kultúrához is. Milétosz a Földközi-tenger medencéjében száznál több gyarmatot alapított. A gyarmat-városokkal szoros kapcsolatot tartottak és Milétosz tehetősebb polgárai, akár kereskedők voltak, akár nem, többen is ellátogattak oda. Ióniában, Milétoszban jött létre az első filozófiai iskola, ahol egyetlen évszázad alatt három nagy filozófus is tevékenykedett: Thalész, Anaximandrosz és Anaximenész.
THALESZ ( i. e. 624-544): Rabszolgatató demokrata. Sokrétű tevékenységet folytatott: államférfi, kereskdő, csillagász, matematikus, filozófus. Az antik és a modern filozófia ősatyja. A matemtikában és az asztronómiában a keleti ismeretanyag öszegyűjtője és továbbfejlesztője. Az első miétoszi filozófus, vele indul a görög filozófusok sora. Úgy tartják Ő volt az első, aki bebizonyította, hogy a kört az átmérő két egyenlő részre oaztja. Nézete szerint az ősanyag a víz. A földet henger vagy korong alakúnak írja le, amely alatt és fölött egyaránt víz található. Neki tulajdonítják az alábbi sorokat:”mi a legnehezebb: önmagunkat megismerni; mi a legkönnyebb: másnak tanácsot adni, mi az erényes élet: soha ne tegyünk, amit másoknál elítélünk.”
ANAXIMANDROSZ (i. e. 611-546): Az arkhé nem konkrét anyag. Apeiron:meghatározhatatlan. Ennek átalakulásából keletkeznek a dolgok. A föld a mindenség közepe. Az ember az állatvilágból emelkedik ki fejlődés eredményeképpen.
ANAXIMENESZ (i. e. 585-525): Arkhé a levegő. A lélek nem más mint levegő. A levegő sűrűsödése hozza létre a különböző dolgokat.
PÜTHAGOREIZMUS:
PÜTHAGORSZ (i. e. 580-500)
Matematikával, asztronómiával, filozófiával foglalkozik és egy vallás alapítója. Születési helye Szamosz szigete ahonnan az ottani türrannosz miatt menekülnie kell. Leghíresebb tételei: a nevét viselő tétel mely a háromszög oldalira vonatkozik illetve a háromszög szögeire vonatkozó tétele. Ő használja először a filozófia szót. A világ titkát és építőköveit a számokban véli felfedezni. A világ harmóniáját a rendezett számviszonyok adják. Erre példa a zene. Önmegtartóztatást, önfegyelmet mértékletességet hirdet. A világot csak isten ismerheti meg (agnosztikus)
HERAKLEITOSZ (i. e. 531-470)
Az antik filozófia materialista ión iskolájához kapcsolódott azzal, hogy Ő is az anyagnak egyik konkrét megjelenési formáját tekintette a világ őselvének, őstűzről beszél. Ő a dialektika elvének kidolgozója. Nézete szerint minden a tűzből keletkezik és minden oda tér vissza. A világot „sem isten, sem ember nem alkotta” hanem öröktől fogva van. A szakadatlan változás tulajdonképpen a tűz, a levegő, a víz és a föld körforgása. „Nem lehet kétszer ugyanbba a folyóba lépni, mert a folyó minden pillantban más és más.” ( Pantha rei.”)
ELEAI ISKOLA:
Velia egy ókori antik város, mely napjainkban Ascea településhez tartozik, Olaszország Campania régiójában. Görögök alapították Elea néven i. e. 540 körül. Az ókori városban élt a filozófus Parmenidész és eleai Zénón, akik az eleai filozófiai iskola alapítói voltak.
XENOPHANESZ (i. e. 580-484)
Valláskritikája igen éles. Támadja a politeizmust, és kimutatja antropomorf vonásait. Isten szubjektív az emberi tudat kivetítése. A világ örök, mozdulatlan és változatlan.
PARMENIDESZ (i. e. 540- )
Az anitk filozófia alakja az eleai iskola tagja, a változatlanul fennálló lét hírdetője, tehát sem keltkezés, sem fejlődés nincs, a lét betölt mindent. Az érzékek megtévesztenek bennünket, a keletkezés és az elmúlás, a szüntelen mozgás látványát tárják elénk, de ez csalóka, az érzékek a tévedés forrásai. Igazi tudást csak az ész megimerés adhat.
MATERIALISTA IRÁNYZAT:
EMPEDOKLESZ (i. e. 495-435)
Arkhé: föld, víz, levegő, tűz. A létezők keletkezése e 4 elem keveredésével magyarázható. A keveredés szükségszerű de arányuk véletlen. Az élőlények közül csak azok maradnak meg amelyek megfelelnek a feltételeknek.
LEUKIPPOSZ:
„Semmi sem történik vaktában, hanem minden értelmes okból és szükségszerű folytán.”
DEMOKRITOSZ (i. e. 460-371)
Atomok létező, űr nem létező. Atom. Számuk végtelen, oszthatatlan végső építőelemek. Eltérő nagyságúak, alakúak, elrendezésűek, az űrben zuhannak. Érzékelés: kis képek válnak le a tárgyakról. A lélek halandó. A vallást a félelem váltja ki.
SZOFISTÁK:
Az antik filozófia virágkorában léptek fel, az elméletek sokfélesége bontakozott ki, ez a sokféleség számos egymásnak ellentmondó tanítást tartalmazott, mindez pedig érthetően felkeltette a bizalmatlanságot. Kialakult a kétely az emberi megismerés lehetőségében, s ez szülte meg a szofistákat és tevékenységüket. Ehhez párosult egy gyorsan kibontakozó társadalmi szükséglet a kialakult közállapotokból, amelyeket az jellemzett, hogy könnyen politikai karriert érhetett el az, aki jól tudta képviselni ügyes-bajos dolgait a fórumon. Vagyis jól tudott szónokolni, beszélni. Ehhez bizonyos műveltség is kellett. A szofisták kezdetben vándortanítók voltak, jártak városról városra és fizettségért oktattak, művészetekre, politikára. Gyakorlati emberek voltak, az elméleti ismereteket nem sokra tartották. Elsők voltak, akik terjeszteni kezdték a kétkedést a megismerés lehetőségében. Nézetük szerint annak van igaza aki erről a legügyesebben képes meggyőzni a többieket. A szofisták végül, fizettség ellenében bármiről kimutatták, hogy az az igaz. A morál helyett az lett a döntő, hogy mi hoz eredményt. Számukra csak z erősebb, ügyesebb, gazdagabb joga létezett. (Platón és Szókratész sosem szűnt meg kezdeni ellenük. A szofisták máig kétes hírüket Platónnak köszönhetik.) Jelenőségük, hogy a természettől az emberre irányították a figyelmet, a gondolkodásról kezdtek gondolkodni, s végül tudományosan vizsgálták az etika értékeit. Híres szofisták:Prótagorasz, Gorgiasz.
PROTAGÓRASZ
Az istenekről nem tudhatunk meg semmit. Minden dolognak mértéke az ember. Az ember változik ehhez kell igazítani mindent.
PRODIKOSZ
Az emberek a számukra hasznos dolgokat nevezik istennek.
KRITIASZ
A vallás társadalmi képződmény és csalás. A 30 zsarnok egyike.
GORGIASZ
Semmi sem létezik, ha igen akkor nem ismerhető meg, ha igen akkor nem közölhető.